EmeskeRemeke

A konyhabútorom piros. Ezt egyesek kétkedve, másik pedig elhűlve konstatálják, mikor beszámolok róla. A lényeg: én imádom!

Egy piros konyhába pedig milyenek is lehetnének a kiegészítők, mint pirosak! Gondolok itt egy plusz polcra, vagy épp a virágok kaspójára.

A napokban kaptam egy ládányi korallvirágot, természetesen piros és fehér színekben pompázókat. A fehéreket el is helyeztem a fehér előszobába (pazarul mutatnak), egy csapatot pedig végre beültettem a nagyon-nagyon rég készített újragondolt egykori borosüveg ládikóba. Azonban árválkodott még mindig egy a ládában. Egy fehér virágú, ami fehérségéből adódóan, szerintem, csak piros kaspóban mutatott volna a legjobban. Piros kaspóm pedig nem volt itthon, és nem szerettem volna a beszerzésével időt tölteni. Így gondoltam, kicsit átalakítok egyet.

A választásom egy, hónapok óta üresen álló, áttetsző kaspóra esett, amelyet egy kis akrilfestékkel szerettem volna pirosra varázsolni.

Belepróbálva a korallvirágot, először is megjelöltem, meddig kellene pirosra festenem a kaspót, hogy ne látszódjon a virág csúnya, fekete cserepe. Ezután körbe ragasztottam maszkolószalaggal. Kicsit girbegurba lett, de szándékosan.

Ezt követte a festés. 3-4 rétegben vittem fel az akrilfestéket, amit hagytam kissé megszáradni.

Ezután nagyon óvatosan leszedtem a szalagot és így szárítottam tovább a kaspót.

A végeredmény ilyen lett:

Remélem, szeretni fog benne élni a növény.

Kb. 7 évvel ezelőtt ismerkedtem meg az amigurumival, ami nem más, mint kitömött horgolt vagy kötött játékfigura, maga a név pedig az elkészítés technikájára utal. Abban az időben több könyvet átbújtam, számos videót megnéztem amigurumi készítéssel kapcsolatban, de valahogy csak nem akart összejönni az első saját készítésű amigurumim. Így hagytam a csudába az egészet! Közben persze irigykedve és hatalmas csodálattal nézegettem az amigurumikat készítők oldalait, többek között Hekka oldalát is.

Nemrég egy régi kolléganőm keresett meg kérésével, miszerint készítenék-e egy Bujaférget. Hirtelen azt sem tudtam, mi, ki ő, de aztán utánanézve megtudtam, hogy Jabba szolgája volt.

A neten keresgélve sajnos olyan igazi, nagy horgolt figurát csak egyetlenegyet találtam, ITT, azonban minta nélkül. Minta pedig nekem mindenképp szükséges, mivel még sohasem készítettem amigurumit. Végül rátalálva ERRE az oldalra és a mintával a kezemben nekifogtam egy mini Bujaféreg készítésének.

Biztosra szerettem volna menni, így mielőtt megvettem volna a megfelelő fonalat, készítettem egy próbahorgolást egy kis maradék fonalból. Mit mondjak?! Az eredmény eléggé vicces lett. (Manónak tetszik!)

Azóta persze kitömtem és így néz ki:

Továbbra is vicces. Szerintem…

Aztán beszereztem a megfelelő fonalat és nekifogtam az elkészítésének. Már majdnem a végén jártam a figurának, amikor megnéztem, tulajdonképpen mit is alkotok. Hát ezt:

A háttérben ott kukucskál a mintához csatolt fénykép. Hááát… Mit is mondhatnék? Az enyém kissé távol áll tőle.

De a végeredményre büszke vagyok! Mert ugyanolyan borzalmas, mint maga a filmben megjelenített figura.

Ugye, van hasonlóság?!

Nekem tetszik ez a Bálint-napi őrület, az hogy például a virágboltok megteltek piros szívekkel, hogy végre a szürke tél után, vagy épp a télben itt az első jele a színeknek is. Ezért is született néhány nappal ezelőtt egy bejegyzés a Bálint-nappal kapcsolatban, amelyben megpróbáltam érinteni minden, a magyar hagyományokban fellelhető, február 14-éhez kapcsolható szokást.

Aztán pár napja egymás után két hírt, bejegyzést is olvastam, amely megdobogtatta a szívemet. Az egyikben a Budapesten elrejtett 500 horgolt szív után lehet nyomozni, a másikban pedig horgolt vagy kötött kis szívek által lehet egy jó napot szerezni bárkinek. Gondoltam, vegyíteni fogom mindkettőt: csatlakozva a Horgolj és köss velünk! blog felhívásához sok-sok szívet fogok horgolni, amelyekhez egy kis rövid üzenetet mellékelve, február 13-án és 14-én jártomban-keltemben ott fogok hagyni valahol; emellett arra buzdítanék mindenkit, hogy inspirálódva a Topy Világa blog szerzőjétől, bizonyítsuk be, hogy mindenkiben ott lakik a jó!

Az ötlet első része megvalósult, ugyanis horgoltam nagyon sok, különböző színű (hogy mindenki megtalálja közöttük a hozzá közel állót!) szívet. Íme:

Időközben sorra születnek a rövid üzenetek is, amelyeket a szívekhez kötözök és így hagyom ott őket különböző helyeken.

Aki pedig szívesen csatlakozna a Van szíved! megmozduláshoz, válasszon egy (vagy több) szívet a közölt képről, és hagyja ott valahol egy kis üzenetet mellékelve hozzá!

De azokra is gondoltam, akik szívesen elkészítenék maguk horgolt vagy kötött szíveiket! Ez a két rövid, de igen részletes videó mindenkinek segítséget nyújt a szívecskék megalkotásában:

Egy hét múlva február 14-e, Valentin- vagy Bálint-nap. Vannak, akik készülnek erre a napra, másoknak ugyanolyan nap ez is, mint a többi, megint mások ellennapját tartják ennek a nyugatról beszivárgó “ünnepnek”, sőt vannak olyanok is, akik hangos szóval ellenzik.

Azt viszont kevesen tudják. hogy vannak magyar hagyományai, alapjai is ennek a nyugatról érkezett ünnepnek!

Ha felütjük a Magyar Néprajz VII. kötetét, a következőket olvashatjuk a február 14-i bejegyzésnél: “Jó napnak tartották a kotló sikeres ültetésére. Az e napi időjárásból a várható termésre jósoltak. Hideg, száraz idő esetén jó termést reméltek. Facsemetét is szívesen ültettek Bálint-napkor abban bízva, hogy akkor hamarabb erősödik meg. Balmazújvárosban és Debrecenben úgy tartják, hogy e napon választanak párt a verebek. A hangonyiak (Borsod m.) úgy vélték, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, a tavaszt jelezve. A Csongrád megyei Mindszenten még a madarak etetése is szokás volt, magokat, aszalt gyümölcsöt szórtak nekik. Balaton környéki adatok szerint meg éppen a madarak és a tolvajok távol tartására metszették meg a szőlőföld négy sarkán a tőkéket.” (Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/91.html#96)

Mindezek mellett az Érdy-kódex is megemlékezik Szent Bálintról, valamint a magyarországi németek közt is igen népszerű volt, alakja gyakran feltűnik templomi ábrázolásokon.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumának február 14-ére vonatkozó sorai: “A XVIII. században főleg a Schwäbische Türkei betelepült németjei körében felbukkanó, Bálint tiszteletére szentelt kápolnák, templomok: Kiskőszeg (Batina, 1758), Szajk (1760, Vendel társaságában), Németbóly (1771) már nem közvetlen fejleményei hazánk középkori Bálint-kultuszának. Szajk említett Bálint-kápolnája a hazai parasztépítészet barokk ihletben fogant remeklése (1760). Régi oltárképén az egykorú szülőföldi hagyomány summázásaként Bálint és Vendel feje fölött a Mariahilf is látható: Bálint a betegek, Vendel a jószág oltalmazója, Mária pedig az új hazába induló jámbor bajor nép vezércsillaga. A kápolna falát német szokás szerint régebben fogadalmi képek borították. Sajnos, egy sincs belőlük.
Bálintot főleg a nyavalyatörések, lelkibetegek tisztelik. Nagynyárád szomszédos német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep, amelyen sokan szentségekhez járulnak. A templomban oltára áll. Évközben a beteg családtagért misét mondatnak előtte. Babarc, Máriakéménd, Erdősmárok, Lapáncsa, Lánycsók német népe szintén tiszteli. Márokon sem a család, sem a jószág a szent ünnepén délig nem eszik. Az öregek későn keltek, addig az ágyban imádkoztak. Akit frász, vagyis nyavalyatörés gyötör, megfogadja, hogy Bálint napját egész életén át mindig megböjtöli. Gyermek helyett édesanyja tesz fogadalmat. Halála után a felnőtt, meggyógyult gyermek a böjtöt továbbra is megtartja. A bólyi német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért is könyörögve.
Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokácok is azt a máig élő hagyományt, hogy ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek, vagy zsírtalanul főznek, a templomban imádkoznak, egyesek gyónnak-áldoznak. Ők is szívbetegségen hívják Bálintot segítségül.
Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leszédüléstől, leeséstől. […]
Ebbe az összefüggésbe, a koratavaszi várakozások rendjébe sorozhatjuk azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy akár van, akár nincs már ezen a napon hó, e kirajzott szegedi ivadékok csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar, porta olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide aztán mindenféle gabonaszemet, aszaltgyümölcsöt szórnak a számukra. Akad, aki fazékban rakja oda nekik. Cserszegtomaj gazdái Bálint napkor napkelte előtt megkerülik a birtokot, hogy a tolvajokat és madarakat távoltartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket.
Hangony barkó népe úgy véli, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb. Ez már a tavaszt jelenti.
A rábaközi Szil faluban mondogatják, hogy Bálint a verebek védőszentje, mert már nekik is kezd az időjárás kedvezni.” (Forrás: http://mek.oszk.hu/04600/04656/html/unnepiki0042/unnepiki0042.html)

Summa summarum, február 14. egy jó nap! Ha valaki ünnepli a szerelmével, azért, ha pedig nem, akkor azért. De bárhogyan is van, közeledik a tavasz! És ez jó! Én pedig szeretem a tavaszt! És ebből az alaklomból született meg a Kisszíves sorozat Emeske darabja is. Íme:

Kisszíves. Ez lett azon új horgolt sorozat neve, amely a napokban látott napvilágot a műhelyben.

Kisszíves. Csak egy lehetősége a számtalanból a bemutatott horgolt szívek felhasználására.

És hogyan is készül? Íme:

Hozzávalók: vidám, színes fonalak, amelyek gyönyörködtetik a szemet és melengetik a lelket; LED égősor (nagyon fontos, hogy LED legyen, mert ez a fajta égősor biztosan nem melegszik fel), horgolótű.

Elkészítés:
1. A Drops fonalak oldalán található minta alapján készítsünk sok-sok, nagyon sok szívet.

2. A szíveket kettesével varrjuk össze úgy, hogy a tetejükön egy kis rést hagyunk. Ebbe a résbe csúsztassuk be az égősőr egy égőjét, majd fejezzük be az összevarrást.

3. Minden szív felvarrása után pedig gyönyörködjünk a hatásban!

A Kisszíves sorozat minden darabja egy-egy nevet visel. Méghozzá egy-egy ismerős vagy rokon nevét. Pontosabban az ismerősök vagy rokonok gyerekeinek a nevét. Mert mindegyikőjükhöz tartozik egy-egy apró szelete, élménye az életemnek, amelyekért hálás vagyok.