A minap, Manóért menve az iskolába, rácsodálkoztam a fákra: bizony-bizony elkezdtek sárgulni a leveleik. Visszavonhatatlanul itt az ősz. Nálam pedig még mindig a nyári dekorációk vannak kint. Épp itt az ideje évszakot váltani a lakásban is.
Miután számba vettem őszies lakásdíszeimet, rá kellett döbbennem, hogy nincs sok, s ami van, mind már több éves. Így úgy gondoltam, épp itt az ideje egy ki újításnak.
A lakásunkban van egy lépcsősor, amely fordulójával nem vagyok kibékülve. Itt ér össze a szekrény és a lépcső. Emiatt mindig telepakoljuk mindennel ezt a részt. Nagyon rendetlen zuga ez a lakásnak.
Miután felszámoltam és a helyére raktam az ide gyűjtött dolgokat, nekiláttam ide őszi dekorációt készíteni. Igazán szembetűnő hely, világos is, pont ideális egy dekoráció elhelyezéséhez.
Mivel egy asztalosműhely felett élünk, rendszeresen szoktam újrahasznosítani a műhelyben talált, feleslegessé vált anyagokat. Ez történt most is. Mikor észrevettem a ládába dobott 3 korongot, rögtön láttam bennük a tököt.
Miután az éleiket kissé lecsiszoltam, narancssága akrillfestékkel megfestettem mindkét oldalukat.
Majd, hogy tökösebbnek tűnjenek, barna akrillfestékkel becsíkoztam őket.
Ezt követően szárakat ragasztottam a tököknek. Most is, mint annyiszor, faragasztó segítségével rögzítettem a fadarabkákat a tökökre. Nehezebben szárad, mint pl. ha ragasztópisztollyal ragasztottam volna, viszont nagyon erős ragasztó lévén biztosan nem fog elengedni a ragasztás.
A falapok talpaként egy fahasábot választottam, amelyre ugyancsak faragasztóval rögzítettem a 3 tököt.
Ezután a tökök leveleit készítettem el. Filcből vágtam ki őket, majd erezetet varrtam rájuk.
Legvégül a tökökre ragasztottam a leveleket.
Ilyen lett. Szerintem igazán feldobja ezt az unalmas lépcsőfordulót.