EmeskeRemeke

Kontrasztok 3.

Miután Mogyi megszületett, két hetet töltöttünk a Margit Kórház Fejlődésneurológia Osztályán, ahol a gyógypedagógus a babák figyelmét egy kontrasztos négyzethálós lappal próbálta felkelteni.

Hazatérve a kórházból, keresgélni kezdtem ilyen kontrasztos lapok után. Így találtam rá a Babák könyvtára sorozatra, amelyben a fekete-fehér kontrasztos tárgyaktól a fókuszos lapozókig sok mindent lehet használni.

Azonban nemcsak könyvet, lapozót szerettem volna Mogyinak, hanem kontrasztos játékokat is. Nagyon sok keresgélés után a Babyberry és Barátai showroomban találtam néhány kontrasztos darabot, azonban ezek a babadolgok inkább dekoráiós anyagok voltak. Ekkor döntöttem úgy, hogy készíteni fogok néhány babajátékot.

Az Ikea játékot már mutattam (olvasható ITT). Mellette készült néhány csörgő is. Természetesen ezeket is horgoltam, antiallergén tömőanyaggal tömtem ki őket, kellemes hangú csörgőkkel, a marokcsörgők dobozkáit pedig meggymagokkal töltöttem meg. Igyekeztem minél “színesebbre” varázsolni őket, így minden kis csörgő egyedi mintával készült.

Bár Mogyi már 16 hónapos, a mai napig nagyon szereti ezeket a kis játékokat, élvezi, ahogy mindegyik másképpen szól, de leginkább az tetszik neki, hogy apró kezében elférnek.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!