EmeskeRemeke

Beköltözött hozzánk Adventi Manó

Négy évvel ezelőtt, mikor Manó 3 éves volt, készítettem el első adventi naptárunkat. Hagyományosnak nem mondható adventi naptár ez, ugyanis egy ad hoc karácsonyi dekor avanzsálódott adventi naptárrá. Az éppen itthon fellelhető alapanyagokból készült: zöld filc, piros hímzővászon, régi gombok. Nem szerettem volna zsákocskákat vagy valamilyen zsebes naptárt gyártani, hiszen hármunknak, mostmár négyünknek az 48 zsákot jelentene, valamint rengeteg helyet. Így azt találtam ki, hogy mindannyiunknak varrok egy-egy zsákot, amibe majd az ajándékok kerülnek. Így helyet is spórolok és egy kis keretet is adok az egésznek azzal, hogy csak olyan meglepetések kerülnek a zsákokba, amik beleférnek.

Mikor 4 éve Manó december 1-én megnézte a zsákját, örömében így kiáltott: “Jé, járt Adventi Manó!” Azóta hozzánk decemberben éjszakánként Adventi Manó csempészi be az ajándékokat.

Manó lelkesedése az adventi ajándékok iránt mitsem változott, azonban mostmár, hogy iskolába jár, kétkedve fogad el dolgokat. Viszont mi szeretnénk, hogy minél tovább higgye a csodát, ezért idén beköltöztettem Adventi Manót a nappalinkba.

Az ötletet az a számtalan karácsonyi manó adta, amik idén ellepték a közösségi oldalakat. Pontosabban nem is a manók, hanem a cipőjük. Adventi Manó ezen ruhadarabja volt, amit először beszereztem. A többi darab már hozta egymást, mindent megtaláltam az Opitec oldalán.

Nem akartam manóházat építeni, mivel minél titokzatosabbra szerettem volna megalkotni Adventi Manót. Ezért arra gondoltam, a falra spatulából készítek egy ajtót és köré helyezem majd el Adventi Manó tárgyait. Már épp el akartam készíteni, amikor megtaláltam AZ ajtót a Kosárbolt oldalán.

Külön megörültem annak, hogy darabokban van, így saját elképzelésem szerint festhettem meg.

Miután megszáradtak az elemek, faragasztóval összeragasztottam őket.

Miután megszáradt a ragasztó, kétoldalú ragasztóval rögzítettem a falra és elhelyeztem körülötte a manótárgyakat.

És ezzel beköltözött hozzánk Adventi Manó!

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!