EmeskeRemeke

Én és az amigurumi

Kb. 7 évvel ezelőtt ismerkedtem meg az amigurumival, ami nem más, mint kitömött horgolt vagy kötött játékfigura, maga a név pedig az elkészítés technikájára utal. Abban az időben több könyvet átbújtam, számos videót megnéztem amigurumi készítéssel kapcsolatban, de valahogy csak nem akart összejönni az első saját készítésű amigurumim. Így hagytam a csudába az egészet! Közben persze irigykedve és hatalmas csodálattal nézegettem az amigurumikat készítők oldalait, többek között Hekka oldalát is.

Nemrég egy régi kolléganőm keresett meg kérésével, miszerint készítenék-e egy Bujaférget. Hirtelen azt sem tudtam, mi, ki ő, de aztán utánanézve megtudtam, hogy Jabba szolgája volt.

A neten keresgélve sajnos olyan igazi, nagy horgolt figurát csak egyetlenegyet találtam, ITT, azonban minta nélkül. Minta pedig nekem mindenképp szükséges, mivel még sohasem készítettem amigurumit. Végül rátalálva ERRE az oldalra és a mintával a kezemben nekifogtam egy mini Bujaféreg készítésének.

Biztosra szerettem volna menni, így mielőtt megvettem volna a megfelelő fonalat, készítettem egy próbahorgolást egy kis maradék fonalból. Mit mondjak?! Az eredmény eléggé vicces lett. (Manónak tetszik!)

Azóta persze kitömtem és így néz ki:

Továbbra is vicces. Szerintem…

Aztán beszereztem a megfelelő fonalat és nekifogtam az elkészítésének. Már majdnem a végén jártam a figurának, amikor megnéztem, tulajdonképpen mit is alkotok. Hát ezt:

A háttérben ott kukucskál a mintához csatolt fénykép. Hááát… Mit is mondhatnék? Az enyém kissé távol áll tőle.

De a végeredményre büszke vagyok! Mert ugyanolyan borzalmas, mint maga a filmben megjelenített figura.

Ugye, van hasonlóság?!

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!