EmeskeRemeke

Nagyon tavasz!

“Még 3 hét van húsvétig. Az pont elég a készülődésre” – mondta tegnap a szomszéd néni. Nem mertem neki mondani, nehogy kellemetlenül érezze magát, hogy én már január végén nekifogtam egy kicsit a tervezgetésnek, majd pedig különböző tavaszköszöntő, húsvétoló díszek készítésének. Január 25-én a közösségi oldalamon az alábbi képet tettem közzé a következő mondat kíséretében:… Tovább »

Kokárda

Kokárda. “Kör alakú, fodros szélű (nemzetszínű) jelvény vagy szalagcsokor” – írja a Magyar Értelmező Kéziszótár. A hagyomány szerint az első piros-fehér-zöld kokárdát Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia készítette azzal az ugyancsak nemzetiszín főkötővel együtt, amelyet saját magának készített március 13-án. Petőfi naplójában így emlékezik erre: “Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem… Tovább »

Köszöntelek Tavasz!

Ma, március 1-jén kezdődik a tavasz. Legalábbis a meteorológiai tavasz a mai nappal veszi kezdetét. Ez az év 60. napja a Gergely naptár szerint. A római és a Julián naptárban ez az új év első napja. Több jeles esemény is történt ezen a napon, híres és hírhedt ember születtek és haltak meg. (Érdemes utánanézni ITT.)… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!