EmeskeRemeke

Színeim 2018-ban

Év elején ellepték az instagramot a színesebbnél színesebb pöttykombinációk. Eleinte átsiklottam rajtuk. Aztán mikor PanyiZsuzsinál, pontosabban a MákGubó oldalán is megjelentek a pöttyök, mellette egy kis leírással, muszáj volt nekem is kipróbálnom! A yearofcolour.com oldal szerint az elmúlt évben “használt”, az oldalamon feltűnt színek ezek voltak: Az oldalon játszadozhatunk is a színeinkkel. Így készítettem egy… Tovább »

Szomszédolás

Egyre többen vannak a környezetemben, akik alkotnak, kreatívkodnak. Figyelemmel próbálom kísérni műhelyük munkáit, és bevallom, sokszor inspirálódok is alkotásaikból. Ha pedig egy-egy nyílt műhelynap vagy workshop alkalmával bepillantást engednek alkotói mivoltukba, akkor igyekszek ott lenni. Ilyen nap volt a mai is, amikoris a BorsóBarkács Kreatív Műhely alkotójának, Orsinak az első workshopjára látogattam el a szomszéd… Tovább »

Születőben

Egy ideje érlelődik bennem a babavarrás gondolata. Nézegettem is nagyon sok mintát, ötletet, de rá kellett jönnöm, nekem a saját babámat kell megterveznem, elkészítenem. Nem szerettem volna más tollával ékeskedni, így ceruzát és papírt ragadtam s egy esős délutánon nekifogtam a rajzolásnak. Úgy tűnik, a folyamat elindult. Már csak az apró finomítások vannak hátra és… Tovább »

Újratervezés, újra tervezés

Az elmúlt hónapban kissé visszaszorult életemben a kreativitás, pontosabban a kreatív alkotás. De ez nem jelenti azt, hogy nem született volna számtalan ötletem. Épp ellenkezőleg! Ez a hónap jó volt arra, hogy egyes ötletek leülepedjenek bennem, konkrét formába öntődjenek, fejben a részletekig kidolgozva legyenek. Három hónappal ezelőtt Manó régi játékát továbbgondolva megszületett a KONTRASZTOK sorozat… Tovább »

Már megijedtem…

Három nappal ezelőtt Manóval az iskolába indulva hatalmas hóhullásba keveredtünk. A 15 km-es útszakaszon folyamatosan haladtunk a napsütésből a havas esőn át a nagy hópelyheket szóró felhők felé. Mire az iskolába értünk az amúgyis fehér autónk már igazi hóembernek nézett ki. Mintha kimaradt volna két évszak és ismét beköszöntött volna a tél. Ezt az érzést… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!