EmeskeRemeke

Kontrasztok 1.

Két napja szabok s varrok. Így ma úgy döntöttem, hogy egy kis pihenőt tartva festek egy kicsit. Manó évekkel ezelőtt kapott egy kedves barátnőmtől két fakocsit telis-tele fafigurákkal. Heteken keresztül rótta a kilométereket a lakásban hol ezt, hol azt a kocsit húzva, a figuraszállítmányt hol a lakás egyik, hol a másik sarkában ki- és bepakolva…. Tovább »

Sajt és virág

Minden ezzel a virágtartóval kezdődött… Amit Apukám készített tavaly ősszel. Mivel elég későn, majdnem tél elején került végre a neki szánt helyre, így eredeti rendeltetését nem tudtam kipróbálni, vagyis virágdíszt nem kapott. Viszont a hosszú tél alatt megedződött, valamint én is átláttam, hogy csak úgy, egyszerűen ráhelyezni néhány virágcserepet nem lehet. Ugyanis eléggé szeles helyen… Tovább »

Újjáéledő könyvlapok

Ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozom, két dolgot mondok: tanár vagyok és könyvtáros. Immár 10. éve. És ez igencsak meghatároz mindenféle szempontból. Ez vagyok én: tanár és könyvtáros. Persze többek között és sok más mellett… Számomra a tanárságot és a könyvtárosságot egy dolog minden szempontból összeköti. Ez pedig nem más, mint a KÖNYV. Ez nem azt… Tovább »

Akkor legyen piros!

A konyhabútorom piros. Ezt egyesek kétkedve, másik pedig elhűlve konstatálják, mikor beszámolok róla. A lényeg: én imádom! Egy piros konyhába pedig milyenek is lehetnének a kiegészítők, mint pirosak! Gondolok itt egy plusz polcra, vagy épp a virágok kaspójára. A napokban kaptam egy ládányi korallvirágot, természetesen piros és fehér színekben pompázókat. A fehéreket el is helyeztem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!