EmeskeRemeke

Nadrágból nyakmelegítő

Nagyobbik gyerkőcünkről, Manóról, tudni kell, hogy egy tél alatt elfogyaszt több garnitúra kesztyűt, sálat, sapkát. Nem úgy, hogy kinövi, hanem valahol elhagyja. Viszont volt egy Ninjagos nyakmelegítője, amit szívesen hordott, és vigyázott is rá, tekintve, hogy már a második telet húzta ki vele. Vagyis majdnem. Ugyanis 2 hete ez a nyakmelegítő is szőrén-szálán eltűnt. Hova,… Tovább »

Ikeahack – az első, de nem az utolsó

Nemrég Manó vendégül látta egyik osztálytársát, aki babásnak nevezte a szobáját, amit Manó nagyon szeret. Igen, a falon ott van Bogyó, Babóca és társai, valamint a kedvenc munkagépei. Alig volt 2 éves, amikor szobájának a falára festettem őket. Az ágya tele van plüss állatokkal, akik a Thomasos és Villám McQueenes párnákon pihennek. Ő ezekkel együtt… Tovább »

Zöldfűszeres textilfestés

Mindkét nagymamám a száraztésztát maga csinálta. Emlékszem, ahogy segédkezve nekik álltam az asztal mellett és gyönyörködtem benne, ahogy a nyújtófával szinte hajszálvékony, soha össze nem ragadó tésztát varázsoltak. Az unokák feladata volt ilyenkor a tésztagép kezelése, amivel például a laskatészta készült. Még mindig érzem az orromban a nyers tészta illatát, számban pedig a Margit mama… Tovább »

Ha a hegy nem megy Mohamedhez…

Nemrég készítettem egy babajátékot a KONTRASZTOK sorozat első elemeként, csak úgy, saját szórakozásra. Eddig ezek a fafigurák két kis fakocsiban pihentek, azonban a falapok már nem férnek bele a kocsikba, így valamilyen tároló alkalmatosságot kellett nekik találni. Papírdoboz, cipősdoboz számtalan van itthon, de azok élettartama valami oknál fogva a gyerekszobában igencsak rövid. Így valami strapabíróbb… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!