EmeskeRemeke

Vannak azok a kérések…

…amelyek többet érdemelnek, mint egy fénykép a közösségi oldalon. Miért? Mert új kihívást jelentenek. Mert olyan személy kéri, aki közel áll az emberhez, ezáltal a kérése is fontosabbá válik, így az ember önkéntelenül is sokkal jobban figyel a kivitelezésre. “Emese, nagyon tetszik nekem az a batyu amit varrtál. Csinálsz nekem egyet?” – írta egy reggel… Tovább »

Nadrágból nyakmelegítő

Nagyobbik gyerkőcünkről, Manóról, tudni kell, hogy egy tél alatt elfogyaszt több garnitúra kesztyűt, sálat, sapkát. Nem úgy, hogy kinövi, hanem valahol elhagyja. Viszont volt egy Ninjagos nyakmelegítője, amit szívesen hordott, és vigyázott is rá, tekintve, hogy már a második telet húzta ki vele. Vagyis majdnem. Ugyanis 2 hete ez a nyakmelegítő is szőrén-szálán eltűnt. Hova,… Tovább »

Születőben

Egy ideje érlelődik bennem a babavarrás gondolata. Nézegettem is nagyon sok mintát, ötletet, de rá kellett jönnöm, nekem a saját babámat kell megterveznem, elkészítenem. Nem szerettem volna más tollával ékeskedni, így ceruzát és papírt ragadtam s egy esős délutánon nekifogtam a rajzolásnak. Úgy tűnik, a folyamat elindult. Már csak az apró finomítások vannak hátra és… Tovább »

Kontrasztok 2. – Morzsirongyik

Ismét elővettem a varrógépet és gyakorolgattam egy kicsit. Gondoltam, készítek egy nemrég érkezett fiatalembernek készítettem morzsirongyit. Aztán annyira belejöttem a szabás-varrásba, hogy kb. 20 darab kisebb, nagyobb rongyiig meg sem álltam. Így születtek meg a KONTRASZTOK sorozat következő darabjai: a morzsirongyik. (A KONTRASZTOK első darabjairól ITT lehet olvasni.) Ezek a darabok már nem(csak) saját használatra… Tovább »

Köszöntelek Tavasz!

Ma, március 1-jén kezdődik a tavasz. Legalábbis a meteorológiai tavasz a mai nappal veszi kezdetét. Ez az év 60. napja a Gergely naptár szerint. A római és a Julián naptárban ez az új év első napja. Több jeles esemény is történt ezen a napon, híres és hírhedt ember születtek és haltak meg. (Érdemes utánanézni ITT.)… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!