EmeskeRemeke

Megtetszett… Megcsináltam… 2.

Bár esténként már kissé hűvös van, mégis jólesik üldögélni a szabadban egy kicsit egy hosszú nap után. Az ilyen későnyári/koraőszi estékhez mi illene jobban, mint néhány mécses!?

Az ötletet még év elején találtam a tudatosanelok.com oldalon. Annyira szívmelengetően hatott a nagy hidegben, hogy muszáj volt elkészítenem, még ha majd’ fél évet is kellett várnon a mécsesek bevetésére.

Az elkészítése nagyon egyszerű, gyerkőcökkel is könnyedén kivitelezhető.

Kellékek:

– bébiételes üvegek

– vékonyabb papírlapok (én 40 g-os papírlapot használtam, de a zsírpapír is tökéletes)

– fénymásoló lapok

– drót

– fogó a drót meghajlításához

– olló

– papírragasztó

– vékony cérna

-tű

Az elkészítéséről fázisfotókat nem készítettem, mivel tényleg nem ördöngősség összeállítani egy ilyen kis mécsest.

Először kinyomtattam a pillangókat, majd kivágtam őket.

Az üvegek szája köré tekertem a drótot úgy, hogy a szájuk fölé hajlítottam egy kis akasztós részt.

A vékonyabb papírlapból akkora csíkokat vágtam, hogy körbe beborítsa az üvegcséket. Hogy még érdekesebb legyen, cikkcakk- és hullámollót is használtam az üvegek szájához kerülő rész kivágásához.

Ezután ráragasztottam a papírlapot az üvegekre, majd dekoráltam a pillangókkal, úgy felragasztva őket a mécses oldalára, mintha épp elröppenni készülnének. Ehhez egy kicsit összehajtottam a pillangókat és csak közepére tettem egy kis ragasztót, majd ráillesztettem az üvegre.

Végül cérnát fűztem a tűbe és felakasztottam a drót hajlított részére is egy pillangót.

Nagyon hangulatosak lettek… 😄

Bár még nem mutatja úgy igazán jeleit, de visszavonhatatlanul itt az ősz. Az esték és hajnalok már hűvösebbek, az idő esősre fordult, pénteken pedig megkezdődött az iskola. Most ez kicsit rosszul érint. Lehet amiatt, mert idén nem jutottunk el nyaralni, így igazán kikapcsolódni, feltöltődni sem tudtunk. Pedig már hozzászoktunk, hogy a nyári időszakban 2 hétre leeresztve feltöltődünk. De majd jövőre! Addigis töltekezünk a tavalyi fantasztikus nyaralásból.

“Olaszországban minden más, mint Magyarországon” – Manó ezen mondatával indultunk útnak egy péntek este nyaralásunknak. És igaza lett: minden más. És a nyaralás is más lett.

Éjszaka indultunk neki az útnak, mivel nem akartunk hátul nyűgös gyerekkel, elöl ideges szülőkkel utazni. Felváltva vezettünk, az út első felében én, majd Szabi. Manó már az első etapban elaludt. Én azon percen, ahogy az anyósülésre beültem. Így az odaút második feléből csak az autó hőmérőjére emlékszem, pontosabban arra, hogy az induló 24 fokból hirtelen (?) (Szlovénia hegyei között) 14 lett, majd ismét elkezdett kúszni fölfelé a hőfokok száma.

Hajnali 4 körül már az olasz Adria partjainál voltunk, az 5 óra pedig Jesoloban ért minket.

Látni kell a tengert hajnalban! A levonuló dagály, a hullámok hangja, a hűs víz, a szinte hideg homok, a néptelen part, a tengerfelszín és az égalj találkozása… Valami csoda!!!

A parthoz legközelebb eső parkolóban való egy óra alvás után bevettük a tengert! Tapicskoltunk a homokban, begyűjtöttük a part összes kagylóját, ugráltunk a hullámokban… mint gyerekek, élveztük a tengert.
VÉGRE!!! Egy teljes évet kellett várnunk, hogy ismét átélhessük ezt csodát. Mert, bizony, be kell valljuk: nekünk, a síkon élő embereknek a tenger maga a csoda! Itt tudunk ellazulni, itt tudunk feltöltődni.

A következő állomás Velence volt. Mivel az általunk választott időpontban benn a szigeten már egy éjszakára sem volt szállás, így Mestre mellett döntöttünk. És nem bántuk meg. Az a fennséges ebéd és reggeli, amit a szállodában kaptunk… Most is összefut a nyál a számban…
Ebédre természetesen tésztát ettünk. Mi mást?! Lasagnet. Az az omlós házi tészta, az a mennyei besamelmártás… Most is érzem az ízét a számban. A reggelikor pedig a gyümölcsös pana cotta… Az ember a kulináris mennyekben érzi magát Olaszországban. És ez mindenhol így van!

Velencéből/Mestréből San Marinoba vezetett az utunk. San Marinot mindenkinek látni kell!

A várban volt a szállasunk a 3 bástya egyikének a tövében. Mint pókemberek indultunk el felfedezni a várat, a bastyákat, hiszen végig lehet sétálni a várfal peremén. És még a középkorba is visszatérhettünk egy rövidke órára, ugyanis egy társulat épp akkor tartotta főpróbáját. Manó csak ámult a középkor kegyetlenségén, ugyanis a darabban egy fiatal lányt boszorkánysággal vádoltak, pontosabban azzal, hogy az ördögtől vezérelve csábított el egy fiatal papot.

Elmondhatatlanul szép volt az a masfél nap. Olyan csodát, mint ez a parányi ország és fővárosa ritkán lát az ember.

San Marino szerpentineit magunk mögött hagyva belevetettük magunkat a toszkán tájba. Aki nem bírja a hullámvasutazást, az ne vágjon neki a toszkán hegyeknek, szűk hágóknak. A táj, az épületek, az utak elmondhatatlanul szépek.

Fel majd le, majd ismét fel. Így jutottunk el Piombinoba, ahol kompra szállva áthajóztunk Elbára.

Elba egy csudahely! Így, ahogy írom, ahogy olvasod, kedves olvasóm. Ide biztosan még visszajövünk!

Erről a szigetről csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Hogy miért? Lássuk csak:
– az idegennyelv-használat miatt – Családunk több nyelven beszél, azonban a “több nyelv” között nincs ott az angol. Olaszországban pedig angolon kívül más idegen nyelven nem értenek, nem beszélnek. Nem úgy Elbán, ahol akár németül is, akár franciául is válaszolnak a szálláshelyeken, kávézókban, de akár az utca emberét is megkérdezve.
– tisztaság – Az elbaiaik híresen büszkék tiszta szigetükre. És itt nemcsak arra kell gondolni, hogy lépten-nyomon találunk szemeteseket. Nemcsak hogy szemetesek vannak elhelyezve még a legeldugottabb tengerparton is, hanem szelektív hulladékgyűjtő kukák, amiket minden nap (!) ürítenek.
– történelem – Elba minden kavicsa történelem. Pontosabban régmúlt idők történeteiről mesél. Nincs olyan hely ezen a kis szigeten, ahol ne történt volna érdekes, jelentős dolog. Vagyis Elba történelme, története nemcsak Napóleonban merül ki!
– tenger/tengerpart – Bár csak az északi féltekét fedeztük fel a szigetnek, ilyen sokszínűséget ritkán lehet tapasztalni ilyen kis területen, ugyanis a természetes homokos parttól kezdve az apró és nagyobb kavicsoson át egészen a sziklás partszakaszokig, minden megtalálható a szigeten.
– utak – Csak gyakorlott vezetőknek ajánlott. Nagyon keskenyek, kacskaringósak. Viszont nagyon jó minőségűek és szerteágazóak, vagyis mindenhova jó úton lehet eljutni.
– sokszínűség – Ezen a kis szigeten van hegy, völgy, tengerpart. Van lehetőség mind az aktív, mind a passzív pihenésre. Mindezek mellett ez a kis sziget bővelkedik saját gasztronómiai sajátosságokban is. Az elbai méz nagyon finom, a bor fantasztikus, az olivaolaj utánozhatatlan, a saját kávéültetvényeikről származó kávé bivalyerős. Éttermei kicsik, családiasak, saját készítésű, “elbai” tésztákkal, ételekkel. Toszkán kerámiáik igazán egyediek, ékszereik a naplemente színeit idézik.
– elbaiság – Hogy mit is jelent ez? Ahhoz el kell menni erre a szigetre, és amint a partra teszi az ember a lábát, azonnal érezni fogja.

Folyt. köv.

…akkor nem maradhat el a paradicsom aszalása sem!

Évek óta készítem. Teszem salátába, pogácsába, kenyérbe. Annyira finom!

Idén is, amint megjelent kedvenc piaci árus házaspáromnál a lukullusz paradicsom, azonnal vettem is 3 kilót. Ugyanis aszalni csak ezt a fajtát érdemes, hisz’ kevés a magja, vastag a húsa és nem olyan lédús, mint a többi változat. A leghíresebb lukullusztípus a campaniai San Marzano Lungo.

Miután megmosom a paradicsomokat, félbevágom és kiszedem a magját, majd a félbevágott résszel felfele sütőpapírral borított tepsire teszem, végül pedig megszórom jódozatlan tengeri sóval. A tepsit 80-90 fokra felmelegített sütőbe teszem és 5-6 óra alatt megaszalom a paradicsomokat. Mikor majdnem zörgősre aszalódtak a paradicsomok, kis üvegekbe teszem őket egy-egy cikk fokhagymával, friss bazsalikommal és rozmaringgal.

Majd felöntöm olajjal: 2/3 rész olívaolaj, 1/3 napraforgóolaj.

Kész is! Gyönyörűek lettek!

A különböző kreatív oldalakon barangolva mindig találok néhány olyan játékot, újrahasznosított használati tárgyat vagy dekorációs ötletet, ami nagyon megtetszik. Sokáig csak nézegetem, majd legtöbbszőr elfelejtődik, hogy aztán hetek vagy hónapok múltán eszembe jusson egy hozzá való kellékről. Ilyenkor persze már nem tudom, hol láttam, s csak emlékezetből próbálom meg magamnak megalkotni.

Ezért is indítom most ezt a sorozatot, hogy többet ne forduljon elő a fenti eset.

Kezdjük a Legoval!

Gyerekként imádtam Legozni. Vagyis imádtam volna, ha lett volna Legonk. De nem volt. Ellenben az unokatesómnak volt. Egy egész nagy doboznyi. Emlékszem, mekkora csodálattal néztem rá, ahogy a sok apró kis kockából autót, házat, bármit épít. Talán emiatt (is) lett olyan hamar Manónak Legoja. Pedig még halvány fogalma sem volt az összerakásáról. Nem baj! Én összeraktam.

A minap nagy Legorendrakás vette nálunk kezdetét: félkész járművek összerakása, kockaszelektálás stb. Ekkor láttam meg a lehetőséget a szürke alaplapban.

Érdekes a kapcsolatom az amőbával. Kisiskolás koromra nyúlik vissza, amikor képesek voltunk még a nagyszünetben is a tábla előtt állva amőbázni. Egy papírlapon már nem volt olyan érdekes, csakis a táblánál. Ezért is készítettem talán az elbai nyaralási emlékekből amőbát, vagy a barátosnémat is talán emiatt leptem meg egy ilyen játékkal. Egyszerűen szeretem ezt az egyszerű játékot! S talán pont ezek miatt láttam meg a szürke alaplapban is egy újabb amőba lehetőségét.

A legoamőbát bárki elkészítheti, hiszen nem kell hozzá sok kocka: csupán néhány egysoros elem az alaplap nagyságától függően, valamint 5-5 db két különböző színű kockaelem. Az elkészítése nem igényel sok időt, így hamar mehet is vele a játék.

Jó szórakozást a nyári szünet utolsó hétvégéjére!

És nem babos!

Mert szerintem egy olyan étel, mint a zakuszka, csak paszulyos lehet! Szeretem a padlizsánosat is (vinettást, ha már hű akarok maradni magamhoz), saját konyhámban ilyet készítettem először, de számomra az abszolút kedvenc a paszulyos.

Csaladáunkból kevesen szeretik a zakuszkát, ennek ellenére mindig volt otthon néhány üveggel. Mikor gyerekként a polcról levettem, mindig megvizsgáltam az üveget, hogy van-e benne legalább 3-4 db paszuly. Mert a paszulyos zakuszbán a paszuly a legfinomabb! Ahogy elomlik az ember szájában, arról nincsenek szavak.

Végre eljutottam odáig, hogy elkészítettem életem első paszulyos zakszkáját. Természetesen Terimamaféle recept alapján!

Hozzávalók

20 db paprika (fele piros, fele sárga)

7 db nagyobb hagyma

fehér nagyszemű paszuly ízlés szerint

1 l sűrű paradicsomlé

fél l olaj

jódozatlan asztali só ízlés szerint

bors ízlés szerint

babérlevél ízlés szerint

A hagymát megpucoljuk, ledaráljuk, majd egy lábosba olajat öntünk, beletesszük a hagymát és megdinszteljük. A paprikát is megmossuk, kicsumázzuk és megdaráljuk. Hozzáadjuk a hagymához. A paszulyt megfőzzük, 2/3-át ledaráljuk, majd mind az egész szemeket, mind a ledaráltat hozzáadjuk a hagymához, paprikához. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet. Mikor az olaj feljött a tetejére, hozzáöntjük a paradicsomlevet és sűrű kavarások közepette fél órát főzzük. Ha megfőtt, üvegekbe töltjük és 48 órára száraz dunsztba tesszük.

Azt szerettem volna, hogy ne krémes állagú legyen, hanem kicsit darabosabb, “rusztikusabb” (ha lehet ilyet mondani a zakuszkára), ezért nem ledaráltam a hozzávalókat, hanem konyhai robotgépben felaprítottam. Nekem így nagyon tetszik!

Finom lett!

Ha már vannak praktikusan használható zöldfűszertartó zsákjaim, akkor ideje megtölteni őket!

Tavaly ősszel kiírtva a túlburjánzó, de nem termő málnát végre sikerült kialakítanom saját fűszerkertem, ami, az időjárásnak hála, terem is bőségesen, annak ellenére, hogy jócskán megfiatalított, valamint igencsak fiatal fűszernövények találhatóak benne. Így van mit betakarítani és megszárítani, elraktározni.

És nemcsak elraktározni, hanem tasakokba rakva kiárusítani is. Úgyhogy lehet venni, vinni!

Mindkét nagymamám a száraztésztát maga csinálta. Emlékszem, ahogy segédkezve nekik álltam az asztal mellett és gyönyörködtem benne, ahogy a nyújtófával szinte hajszálvékony, soha össze nem ragadó tésztát varázsoltak. Az unokák feladata volt ilyenkor a tésztagép kezelése, amivel például a laskatészta készült. Még mindig érzem az orromban a nyers tészta illatát, számban pedig a Margit mama kockatésztájával készült káposztástészta (ez volt a kedvencem, porcukorral természetesen) intenzív ízét. S látom magam előtt, ahogy mama a spór előtt állva csipdesi a csipetkét a krumplilevesbe.

Számomra a tésztagyúrás legjobb pillanata az volt, amikor a munka végén a levágott tésztavégeket a tűzhelyen felmelegített lemezen hólyagosra sütöttük és elmajszoltuk.

Miután napokon keresztül a tisztaszobában száradt a tészta, mama az általa varrt vászontasakokba tette és úgy rakta a spájz száraz hűvösébe. Mikor meghalt, elhoztam ezeket a tasakokat.

Sokáig gondolkodtam, mire is használjam őket. Bár a tasakok mellett a tésztagépe is nálam van, még nem szántam rá magam házi száraztészta készítésre. (Gombócot már készítettem, a száraztészta lesz a következő lépcsőfok.)

A tavalyi nyárig csak a szekrényben álltak a vászontasakok. Ugyanis ekkor kezdtem el őket használni. Mégpedig szárított fűszernövények tárolására.

Az úgy történt, hogy az elmúlt évben végre lett annyi fűszernövényem, hogy nemcsak a kis konyhai fűszertartóimat tudtam megtölteni, hanem tudtam spájzolni is a megszárított növényekből. Papírzacskókba nem akartam betenni a megszárított zöldfűszereket, így befogtam a mama volt tésztás vászontasakjait. És ez milyen jó ötletnek bizonyult! A vászontasakokban tud szellőzni a megszárított fűszernövény, jobban, mint a papírzacskóban, valamint megmarad szép zöld színe is.

Azonban akadt egy kis felhasználási nehézség: miután megtöltöttem a vászonzsákokat, nem tudtam melyikbe mit tettem, így a konyhai fűszertartók újratöltésekor végog kellett néznem az összes zsákot, melyikbe mi is van. Ezt a problémát próbáltam most megoldani textilfestéssel.

Még óvodás volt Manó, amikor egy óvodai könyv- és játékvásár alkalmával szert tettem egy nyomda-betűkészletre. Imádom! Nagyon sokszor, nagyon sokféle felületen használtam már. Textilen még nem. Így ideje volt azon is kipróbálni.

A festéshez most is Pentart terméket használtam. Nagyon szeretem ezt a márkát.

Miután a zsákocskákat egy-egy összehajtott papírlappal kibéleltem, a betűnyomdákra egyenként ecsettel felvittem a festéket, majd rányomtam az anyagra.

Először kételkedtem benne, hogy sikerülni fog, hogy szép, vagy egyáltalán vállalható lesz. Bevallom, az eredmény engem is meglepett.

Utolsó fázisként magas hőfokra melegített vasalóval átvasaltam a zsákokat.

Már csak a zöldfűszerek száradását kell megvárnom és használhatom is mama ezen örökségét!

Évek óta ültetek néhány tő paradicsomot és paprikát a kiskertembe. Egyik évbe egyik, a másik évbe a másik sikerül jobban. Ami minden évben készül a paradicsomból, az a szárított paradicsom olívaolajba elrakva egy kis fokhagymával, bazsalikommal és rozmaringgal.

Idén, bár ismét a paradicsom áll nyerésre a kertemben, a 3 tő csili ontja a paprikákat. Mivel a csilis szilvacsatniba csak 3-4 darab kell, így arra gondoltam, megszárítom a maradék paprikatermést.

Látva a zörgő paprikafürtöket, rögtön továbbgondoltam őket: ha már szárított paradicsomot el lehet rakni olajba, csilit miért ne lehetne!? Így az Olaszországból hozott maradék olívaolajam felhasználva készítettem két kis üveg olajban elrakott csilit. Gyönyörűek lettek. Tökéletes gasztroajándékok!

Az elmúlt hónapban kissé visszaszorult életemben a kreativitás, pontosabban a kreatív alkotás. De ez nem jelenti azt, hogy nem született volna számtalan ötletem. Épp ellenkezőleg! Ez a hónap jó volt arra, hogy egyes ötletek leülepedjenek bennem, konkrét formába öntődjenek, fejben a részletekig kidolgozva legyenek.

Három hónappal ezelőtt Manó régi játékát továbbgondolva megszületett a KONTRASZTOK sorozat első darabja. Igaz, egy példányban, házi használatra. Ezt követték a MORZSIRONGYIK, amelyekből több variáció is született (részletek ITT). Most pedig alakulóban van az új KONTRASZTOK-tag. Elsietni nem szeretném a kivitelezést, ezért is gondoltam, hogy mindent a legapróbb részletig előbb megtervezek. Ezért biztosra mentem: már a tervezést is megterveztem. Vagyis beszereztem a vázlatfüzetet és a megfelelő ceruzákat, filceket, amelyek már csak alkotásra várnak. Remélem, mihamarabb mutathatom a megvalósult ötletet.

Ismét elővettem a varrógépet és gyakorolgattam egy kicsit. Gondoltam, készítek egy nemrég érkezett fiatalembernek készítettem morzsirongyit. Aztán annyira belejöttem a szabás-varrásba, hogy kb. 20 darab kisebb, nagyobb rongyiig meg sem álltam. Így születtek meg a KONTRASZTOK sorozat következő darabjai: a morzsirongyik. (A KONTRASZTOK első darabjairól ITT lehet olvasni.) Ezek a darabok már nem(csak) saját használatra készültek, bárki számára elérhetőek.

Persze nem lettek tökéletesek, itt-ott girbegurba lett az egyenes, ferde a szalag, máshova esik a fakarika, mint eredetileg gondoltam, de örülök, hogy alakul ez a barátság varrógéppel.

Még több kép és részlet ITT.