A konyhabútorom piros. Ezt egyesek kétkedve, másik pedig elhűlve konstatálják, mikor beszámolok róla. A lényeg: én imádom!
Egy piros konyhába pedig milyenek is lehetnének a kiegészítők, mint pirosak! Gondolok itt egy plusz polcra, vagy épp a virágok kaspójára.
A napokban kaptam egy ládányi korallvirágot, természetesen piros és fehér színekben pompázókat. A fehéreket el is helyeztem a fehér előszobába (pazarul mutatnak), egy csapatot pedig végre beültettem a nagyon-nagyon rég készített újragondolt egykori borosüveg ládikóba. Azonban árválkodott még mindig egy a ládában. Egy fehér virágú, ami fehérségéből adódóan, szerintem, csak piros kaspóban mutatott volna a legjobban. Piros kaspóm pedig nem volt itthon, és nem szerettem volna a beszerzésével időt tölteni. Így gondoltam, kicsit átalakítok egyet.
A választásom egy, hónapok óta üresen álló, áttetsző kaspóra esett, amelyet egy kis akrilfestékkel szerettem volna pirosra varázsolni.
Belepróbálva a korallvirágot, először is megjelöltem, meddig kellene pirosra festenem a kaspót, hogy ne látszódjon a virág csúnya, fekete cserepe. Ezután körbe ragasztottam maszkolószalaggal. Kicsit girbegurba lett, de szándékosan.
Ezt követte a festés. 3-4 rétegben vittem fel az akrilfestéket, amit hagytam kissé megszáradni.
Ezután nagyon óvatosan leszedtem a szalagot és így szárítottam tovább a kaspót.
A végeredmény ilyen lett:
Remélem, szeretni fog benne élni a növény.