Sajt és virág

Minden ezzel a virágtartóval kezdődött…

Amit Apukám készített tavaly ősszel. Mivel elég későn, majdnem tél elején került végre a neki szánt helyre, így eredeti rendeltetését nem tudtam kipróbálni, vagyis virágdíszt nem kapott. Viszont a hosszú tél alatt megedződött, valamint én is átláttam, hogy csak úgy, egyszerűen ráhelyezni néhány virágcserepet nem lehet. Ugyanis eléggé szeles helyen élünk, amiből adódóan hetente cserélhetném a virágokat és kaspóikat az állványon. De valami megoldást találnom kellett!

Karácsony óta pakolgattam az egyik ajándék csomagolóanyagát: két sajtládácskát. Kidobni sajnáltam, mivel tudtam, hogy valamire még fel fogom használni őket.

A jó idő beköszöntével  az udvar derűsebbé tételén ténykedve gondoltam egyet: virágtartók lesznek a sajtládácskákból, amelyeket sziloplaszttal fogok az állványra rögzíteni, hogy biztosan ne fújja le őket a szél.

Azonban mivel a ládák alapanyaga nyers és kezeletlen, valamivel le kell kezelni, hogy az időjárás viszontagságainak ellenálljanak. De ha már lekezelem őket, akkor illene dekorálni is valamivel. Átfesteni nem akartam, mivel természetességükben sokkal jobban tetszenek.

Néhány hónappal ezelőtt egy gyermekfoglalkozásra készülve kipróbáltam a transzferálást. A Pentart transzfer oldatát használtam hozzá, de kevés sikerrel. Egy illusztrációt szerettem volna fa puzzle-ra transzferálni. Az eredmény borzalmas lett. Akkor el is ment a kedvem ettől a módszertől, pedig annyi jópofa ötletet láttam ezzel a technikával kivitelezve. Azonban a transzfer oldatot nem dobtam ki, várta az újrapróbálkozás lehetőségét.

Mint említettem, a ládákat nem akartam lefesteni, ezért kitaláltam, hogy transzferálással fogom őket díszíteni. Mivel eleve virágot tervezek tenni beléjük, így a virágos díszítést elvetettem. Maradt a szöveg. Végül ezekre esett a választásom:

A Pentart blogján található videó segítségével ismét nekiláttam.

Mivel a ládákat nem festettem le, ezért a szálak futása mentén kissé elmosódott a felirat, ami szerintem még egyedibbé teszi őket.

Miután a ládák minden oldalára felvittem a szöveget, három rétegben lelakkoztam kívül-belül mindkettőt. Ehhez Sadolin lakkot használtam. Bár azt írja rajta, hogy parkettalakk, biztos, hogy kültéren is megállja a helyét.

Hogy még tartósabbak és strapabíróbbak legyenek, legvégül kibéleltem a ládákat egy-egy nylon darabbal, amit rajzszöggel rögzítettem a belsejükbe.

És voilà! El is készült a két virágláda. Már csak a tényleges jó idő kell megérkezzen, hogy végre virágba borulhassanak…

Címkék: ,
Tovább a blogra »