Minden Saly Noémivel és az ő narancslekvár receptjével kezdődött…
Történt ugyanis, hogy szinte napra pontosan 7 évvel ezelőtt megvásároltam az akkor újra megjelenő, átalakult, frissült Magyar Konyha decemberi számát.
Emlékszem, vonzott benne a címlap, tetszett, hogy a receptek mellett ott van a történet, az étel és készítőjének története. Nem az addig általam ismert s vásárolt receptes újság volt már első kinézetre sem. A beltartalom sokkal többet és teljesen mást nyújtott és nyújt a mai napig, mint a többi “főzős” újság. Ezért is veszem meg most is minden számát.
No, de kanyarodjunk vissza ahhoz a bizonyos Saly Noémiféle narancslekvárhoz.
A lap Spájz (és Piros Lábos) rovatának írója egy irodalomtörténész, a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Azért ismerjük el, nem mindennapi jelenség, hogy egy gasztrofolyóirat állandó szerzője egy irodalomtörténész legyen! Ez a tény teljesen más kontextusba helyezi az általa közölt recepteket. És nem mellesleg akkor is érezhető receptjein és azok mellé fűzött történetein valami másfajta ihletettség, mint más lapok receptközlésein. Talán épp emiatt nyitom ki mindig először az ő rovatánál a lapot.
Emlékszem, napokon, heteken keresztül csak lapozgattam azt a bizonyos decemberi lapszámot, mindig visszatérve a narancslekvár receptjéhez, amit szinte már kívülről tudtam. Aztán belevágtam, lesz, ami lesz alapon.
Bevallom, az első adag lekvárt meg sem kóstoltam, azonnal elajándékoztam. Ezután nemvárt reakciókkal kellett szembesülnöm. “Nagyon finom, csinálj még!” – mondták egyre többen. És csináltam még.
Aztán elkezdtem mást is főzni a konyhámban, felkutattam nagyanyáim receptjeit, elkezdtem gyűjteni a régi szakácskönyveket. De mindig vissza-visszatértem Saly Noémi receptjeihez is. Annak pedig kifejezetten megörültem, hogy végre megjelent a Magyar Konyha-beli receptjeinek a gyűjteménye könyv formájában. Így nem kell végiglapoznom az összes Magyar Konyhát, hogy megtaláljam azt a receptjét, amit éppen el akarok készíteni.
A Spájz rovat szinte minden receptjét kipróbáltam már, de legközelebb a szívemhez a tésztaszósz került. Számomra “A” TÉSZTASZÓSZ. Így, csupa nagybetűvel. Hogy miért? Mert egy tálnyi alapanyagból olyan finom szószt tudok üvegekbe zárva készíteni, hogy szavakkal le nem írható. A nyári, kerti paradicsomból készült paradicsomlén még szinte érződik a napsugár íze. A sárga- és fehérrépa frissességét és ropogósságát még összeturmixolt állapotában is érezni lehet. A friss zöldfűszerek illóolaja pedig megérinti az ember minden ízlelőbimbóját. (Ahogy írom, most is összefut a nyál a számban…) Arról nem is beszélve, hogy igazi olasz tésztával elkészítve, az ember Itáliában érezheti magát egy pillanatra.
És nem mellesleg nagyon egyszerűen el lehet készíteni.
Hozzávalók
4 kg paradicsom
2-3 db sárgarépa
2-3 db fehérrépa
1 nagyobb zeller
2-3 db hagyma
1 fej fokhagyma
fél liter olaj
szűk marok rozmaring és oregánó
nagy marok bazsalikom
10-15 db babérlevél
só, bors, cukor ízlés szerint
Elkészítés
A paradicsomból paradicsomlevet főzünk. A 4 kg paradicsomból kb. 3 l lé lesz. A zöldségeket megpucoljuk és kisebb karikákra vágjuk. Egy lábosba beleöntjük az olajat és beletesszük a zöldségeket. Nem baj, ha egyik, másik egy kis színt kap. A hagymát is megpucoljuk, felvágjuk és a zöldségekhez adjuk. Végül belenyomjuk a megtisztított fokhagymákat is. Pár percig pároljuk, majd felöntjük a paradicsomlével. Beletesszük a babérlevelet, a sót, borsot, cukrot. Addig főzzük, amíg a zöldségek teljesen megpuhulnak. A fűszernövényeket a főzés utolsó 10 percében tesszük csak bele. Ha minden zöldség megfőtt, kihalásszuk a babérleveleket és turmixoljuk a szószt. Ismét visszatesszük főni. Pár percig főzzük, majd levéve a tűzhelyről kupakos üvegekbe töltjük. Az üvegeket lezárjuk és 5 percre felfordítjuk, majd mehet a dunsztba 48 órára.
Lehet az alapja egy milánóinak, de a lasagnehoz is tökéletes. Egy kis parmezánnal összekeverve önmagában is megállja a helyét egy tányér spagettivel.
Megéri elkészíteni!